A derék franciák is kiállnak értünk: Vigyázz EU! Párizs nem szereti azokat, akik a szabad népeket bántják

Mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!

A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit aki számít
Párizsban: a nagy lelkeket, a szellem embereit, a metodista
lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat. Tegnap este a Le Monde
megint teljes egészében Orbán úr”antidemokratikus elhajlásainak”,
“gyalázatos” alkotmányának és “szégyenletes” törvényeinek szentelte
vezércikkének első részét.

Magától értetődik, hogy szóba került Európa, a római szerződés
szelleme, Monnet,Schumann és Brüsszel többi nagy élő lelkiismerete. És
- most az első alkalommal – még szankciókat is követeltek! Bizony:
szankciókat, igaziakat, komolyakat, szigorúakat. El kell ismerni, hogy
egy demokratikus választások után alakult kormány ellen szankciókat
alkalmazni nem is olyan egyszer? dolog. De mit számít az!
Végül is, ‘qui bene amat, bene castigat’ – ‘aki jól szeret, jól is büntet’!

A vezércikk második felét olvasva értjük csak meg igazán, hogy mitől
lett ennyire dühös a mi mondén krónikásunk: a magyar kormány
gazdaságpolitikájától! Egy furcsa nacionalista hitvallást követve,
úgy tűnik, hogy Orbán úr elhatározta, hogy országa egyedül is ki tud
lábalni az öt súlyosan érintő válságból. Visszautasítja, hogy
teljesítse azokat a feltételeket, amelyektől az EU és az IMF függővé
teszi az országnak nyújtandó segélyt.? Á vagy úgy! Nem hajlandó
eltűrni a frankfurti és new yorki urak diktátumait?

Ugyanazokét akik éppen most véreztették el Görögországot és most arra
készülnek, hogy padlóra küldjék Olaszországot, Spanyolországot és
Portugáliát? Értjük már!
Az, hogy Orbán úr módszerei kicsit önkényesek, hogy kissé túl sokat
foglalkozik a lobogó, a közrend és a vallás kérdéseivel, hogy csak
mértékkel kedveli a Köztársaság szót, aminek egyébként éppen most
tette ki a szűrét az alkotmányából, mindez csak hagyján! De az, hogy
nem hajlandó hajbókolni Draghi úr és Lagarde asszony előtt, nem
engedi, hogy ezek az eurokraták az orránál fogva vezessék, az már
a bűnös vakság jele.
Kell-e még más bizonyíték arra, hogy Orbán úr egy proto-fasiszta? Nem
hisz sem a központi bankok függetlenségében, sem a szabad versenyben,
sem Van Rompuy úr intelligenciájában, sem Juncker úr becsületességében!

Egy olyan országról van szó, amelyik nagy többséggel megválasztja a
nemzeti felemelkedés kormányát, annak reményében, hogy talán
kikerülhet abból a válságból, amibe Európa süllyesztette, amelyik
ugyancsak nagy többséggel támogat egy új alkotmányt, ahol a haza,
becsület és történelem szavak visszanyerik jelentésüket, amelyik csak
úgy mellékesen, egy nagyszerű ötlettől vezérelve, megszabadul a
Köztársaságszótól és a “demokráciának” a sztálini korszakból örökölt
színes üveggolyóitól, amely megvédi a nemzetközi pénzintézetekkel és
Brüsszel gnómjával szemben a jogait, állampolgárainak munkahelyeit,
és gazdaságát. Mi is ez az ország a Le Monde, a Libération és a mi
kiváló polgári sajtónk véleménye szerint? Egy kvázi-diktatúra!

S eközben Olaszországra és Görögországra mindenfajta választások
nélkül, egyszerű kinevezéssel, kényszerítenek rá új vezetőket,
Goldman-Sachs alkalmazottait, közismert gazembereket, férges lelkű
bankárokat, akik közül egyesek saját országuk tönkretételében működtek
közre, és akiket most a piacok és ragadozóik helyeztek oda
smasszernek. Ezt minek tartja a Le Monde, a Libération és a velük
hasonszőrű sajtó? Szabad és demokratikus országoknak!

Olyannyira, hogy azt szeretnék, legyen ugyanígy Franciaországban is.
Lionel Stoleru úr vajon nem jelentette-e ki jámborul a múlt héten a Le
Monde hasábjain, hogy a “demokrácia képtelen olyan politikai vezetőket
kitermelni és támogatni, akiknek elég bátorságuk lenne a népszerűtlen,
de feltétlenül szükséges intézkedéseket meghozni”? És hogy a hatalmat
olyan “bátor emberek” kezébe kellene adni, mint Camdessus, Trichet,
Pascal Lamy vagy Claude Bébéar urak. Miért ne adnánk közvetlenül
Parisot asszony kezébe a hatalmat?
(Megj: utóbbi a Francia Vállalkozók Szövetségének elnöke.)
Magyarország ma az ellenálló Európa a szimbóluma.
A népek önrendelkezési jogának nevében teszi ezt, akárcsak alig több
mint fél évszázada a szabad és büszke élethez valójog nevében. A
magyar ellenzék tüntetései, melyeket médiumaink oly bőkezűen
közvetítenek újra és újra, valójában csak keveseket mozgósítanak. A
budapesti utca emberének véleménye szerint fölég időseket,
funkcionáriusokat és mindenekelőtt a régi kommunista rezsim híveit.
Annak a rezsimnek híveit, amely csalással, hazugsággal, bűntettekkel
ragadta magához a hatalmat, amely betiltotta az alkotmányt és
mindenfajta demokratikus megnyilvánulást, korlátozta a szakszervezetek
működését; rendőrök, hóhérok és gyilkosok rezsimje, amely majdnem egy
fél évszázadon keresztül egy véreskezű Köztársaságot kényszerített rá
Magyarországra.
E gyalázatos múlt emlékének ördögét akarják kiűzni magyar barátaink
azáltal, hogy jóváhagynak egy alkotmányt, amely újra előtérbe helyezi
identitásuk, nyelvük, területük, szabadságuk szimbólumait. Talán egy
még távolabbi, de nem kevésbé kegyetlen múlt emlékét is le szeretnék
rázni: az 1920-as trianoni szerződését, amelyben a szövetséges
hatalmak, és mindenek előtt a laicista és republikánus Franciaország
igyekezett megbüntetni és megalázni a katolikus és habsburgista
Magyarországot megfosztván azt területének és népességének
kétharmadától.
Az európai unió, tudatlan politikusainak és a telhetetlen bankárokat
kiszolgáló funkcionáriusainak csapatával úgy gondolja, hogy útját
állhatja a nemzeti emlékezés és újjászületés eme folyamatának.
Diktátumokról, büntetésekről és szankciókról álmodoznak. Jobb lenne,
ha vigyáznának!
Magyarország nem azért lett független a Szovjetuniótól, hogy egy
másfajta, jobban álcázott de nem kevésbé zsarnoki birodalom része
legyen. Ellen fog állani, és ellenállása másokat is követésre sarkall
majd. 1956-ban a francia nép, az akkori vezetőivel dacolva, spontánul
támogatta a budapesti felkelőket.
1956 novemberének estéin a Párizsban összegyűltek emlékeztették a
dunai mészárosok francia bűntársait,hogy jó lesz vigyázniuk. Mert
Párizsban nem nagyon szeretik azokat, akik a szabad népeket
bántalmazzák. Ma este mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!

Hubert de Marans

Forrás: La Revue Critique, 2012. január 5.

http://www.larevuecritique.fr/article-hongrie-96335671.html

(Forrás: www.fusz.hu)

7 hozzászólás a(z) A derék franciák is kiállnak értünk: Vigyázz EU! Párizs nem szereti azokat, akik a szabad népeket bántják bejegyzéshez

  1. eniko o.

    gratulalok a cikkhez, vegre nem egy baloldali oldal agymosasa..

  2. Havasi Marcsi

    Köszönjük Franciaország!

  3. Olga K.

    Jólesik az együtt érzés, köszönet érte.

  4. Ámon Jolán

    ” Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” irta Ady Endre, mely szavak ma is aktualitást nyertek.A Franciák szeretik a szabadságot a demokráciát és rájöttek,hogy nekünk is erre van szükségünk. Köszönjük a lelki támogatást: PRO LIBERTATE !!!!

  5. Klotild

    A franciáknak sok törlesztenivalójuk van a magyarság felé Trianon miatt. Ez a kiállás egynek nem rossz. Köszönet érte!

  6. oszonits vali

    Köszönet a franciáknak!A svédeknek!A lengyeleknek!A litvánoknak!És minden jó érzésű magyarnak és nem magyarnak.Itt nem az EU,nem Amerika támadja Mo.ot,hanem többnyire magyar liberálisok,külföldön élők és itthon élők és ők előszeretettel szórják a véleményüket,-jó pénzért-!Van ehez joguk?Minden ország hibátlan?mindent betartanak?sehol nem követnek el hibákat?Csak Magyarországon van ennyi probléma?Szégyen!Össze kellene fogni,mindent megtenni ki-ki a maga területén,egymásra vagyunk utalva,csak úgy lehet jobb mindenkinek.Mindegy milyen színű a kormány,nem 4 évre kell tervezni!Kiábrándító a politika,ettől mélyebbre már nem süllyedhetnek a politikusok!

  7. Molnárné Éva

    Köszönet azoknak akik tisztán látnak.Türhetettlen,hogy kintről mondják meg ,mi nekünk a jó.Elítélendő,hogy magyarnak mondott ,EU képviselők ,mindent elkövetnek saját hazájuk ellen.Érthetettlen számunkra ,a tények nélküli áskálodás.A mostani kormány elődje ,mindent megtett,hogy eltékozolja javainkat,hagyott olyan örökséget amit csak a csoda oldhat meg.Orbán ki szeretné rendbe tenni a megoldhatatlant,pedig porig alázzák.nem törödve a tényekkel.Elég ebből.Szinte nem lehet látni az alagut végét,ennyi szenny után.Nem kérünk ebből a kintről megmondott tetekből.(egy aggodó Magyar)

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>