Válasz a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége lemondott vezetőinek
Válaszolt a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) volt vezetőinek korábbi közleményére.
(Krónika)
A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) válasza a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) volt vezetőinek 2012. február 9-i közleményére.
Az AMMOA kuratóriumát mélységesen elszomorítja és felháborítja, hogy az MCSMSZ volt vezetői a felelősségvállalás helyett ismét valótlan állításokkal próbálják félrevezetni a közvéleményt.
A tényszerűnek mondott tételes válaszaikra az alábbiakban reagálunk.
A Romániában bejegyzett könyvvizsgálók és pénzügyi ellenőrök által lefolytatott átvilágításról készített átfogó Jelentésben foglaltakat nem kívánjuk megismételni, azok magukért beszélnek. A Jelentés és mellékleteinek, kiegészítéseinek teljes szövege megtalálható az MCSMSZ, és az AMMOA honlapjain is.
1. Üzemanyag elszámolás:
Az üzemanyag fogyasztással kapcsolatosan nem igaz, hogy szerződés szerint használtak volna 15 tanári autót. Ezeknek esetenként (szabálytalanul) fedezhették benzin költségét. Így a példaként bemutatott 2010. áprilisi 9.600 RON kártyás vásárlás mellett 1.871 RON készpénzes tankolást is elszámoltak. Ez utóbbi több mint 5.000 km megtételéhez volt elegendő, tehát az idézett szavalóversenyre való szállítást bőségesen megoldotta. Vajon miért kellett ezen felül az említett négy gépkocsira 9.600 RON kártyás tankolást fizetni, amely további több mint 33.000 km gépkocsi futást jelentett volna? Megjegyezzük, hogy a tanárok helyszínek közötti ingázását (Klézse-Somoska) taxival oldották meg, amelyet szintén elszámoltak a támogatók felé. A teljesség kedvéért az alábbiakban közöljük három év üzemanyagköltésének adatait.
Üzemanyag költségek kimutatása 2008-2010 (A költségek RON-ban szerepelnek)
2. AMMOA támogatások:
Az AMMOA 2011-ben összesen 54 millió Ft-ot utalt át az MCSMSZ céljaira, s emellett 4 millió forintot költött a keresztszülő program magyarországi kiadásaira. Durva csúsztatás, hogy az AMMOA kuratóriuma lekötött betéteinek futamidejéhez kötötte volna támogatások átutalását, vagy döntéseit valamely “keresztszülők nyomására” hozta volna meg. Az AMMOA 2011. évi minden átutalását és az AMMOA működésének költségeit honlapunkon közzétesszük.
3. Gépkocsijavítási költségek:
Az MCSMSZ 2009-ben egyik gépkocsijára 18.570 RON javíttatási költséget számolt el, majd ugyanerre az autóra 2010-ben 13.714 RON-t. A számlákat átvizsgálva feltűnő volt, hogy a javítások rendszeresen, egymás után többször 2-3 naponta történtek. Az alábbiakban közöljük a gépkocsi javításának dátumait és a javítás vagy alkatrészvásárlás költségeit.
2009. június 15-én, 17-én (három számla), 19-én, 22-én: 200 RON; 100 RON; 417 RON; 419 RON; 252 RON; 215 RON
2009. július 06-án, 11-én, 24-én: 1.122 RON; 1.400 RON; 435 RON
2010. május 06-án, 10-én 2.305 RON; 1.965 RON
4. A gépkocsik mosási költsége:
Autómosásra, egy autóra több alkalommal egyenként 500-600 RON-os számlát nyújtottak be. A gyerekek állítólagos rosszulléte esetén néhány zacskó használata olcsóbb lett volna, mint az állandó kárpittisztítás.
5-11. Könyvelési elszámolási és nyilvántartási problémák:
Egy évi 2,3 millió RON-ból gazdálkodó szervezet nem működhet mindenre kiterjedő szabályozás, nyilvántartás nélkül, mert ez törvényszerűen alkalmat ad visszaélésekre. Az MCSMSZ-t nem Debreczeni János, hanem alkalmazottja, Ráduly Kinga könyvelte. Sajnálatos, hogy egy ilyen magasan kvalifikált cég nevét adta az ellenőrzés által adatolt gyatra munkához. Az MCSMSZ az ellenőrzés során nem tudott leltárt bemutatni, a beszerzett és ajándékba kapott jelentős értékű eszközállományt nem tartotta nyilván, a befejezett beruházásokat a könyvelésben nem aktiválta. Megjegyezzük, hogy a legnagyobb értéket képviselő külsőrekecsini ház a mai napig nem szerepel a vagyonleltárban.
12. A CSOMA létrehozása:
Az AMMOA volt elnöke, Horváth Szilárd soha nem „buzdította” az MCSMSZ vezetőségét arra, hogy az AMMOA-val párhuzamos struktúrát hozzon létre, de egyetértett a létrehozásával, mert úgy vélte, ez csökkenti az MCSMSZ vezetésének félelmeit, s ily módon erősíti a bizalmat az együttműködő felek között. Horváth Szilárd azt kérte ugyanakkor, hogy a létrejövő alapítványt ne működtesse az MCSMSZ. Azt pedig Horváth Szilárd az első pillanattól kezdve aggályosnak tartotta, hogy a CSOMA alapítója és az MCSMSZ elnöke ugyanaz a személy. A legfontosabb azonban, hogy amikor az MCSMSZ a CSOMA nevű alapítványt rendszeresen és széles körben használni kezdte magyarországi támogatások gyűjtésére, már hónapok óta hatályban volt az AMMOA és az MCSMSZ között a kölcsönös kizárólagosságot biztosító együttműködési keret-megállapodás. Az MCSMSZ a CSOMA működtetésével tehát súlyos szerződésszegést valósított meg, egyértelműen azzal a céllal, hogy kikerülje az AMMOA szigorú elszámolású rendszerét, és ellenőrizetlen módon tudjon a jóhiszemű adományozók forrásaihoz jutni.
13. A beruházások rendezetlensége:
Az MCSMSZ soha nem készített a beruházásokhoz pénzügyi tervet, vagy ütemezést. Ennek hiányában beruházást elindítani felelőtlenség, és törvényszerűen likviditási problémákhoz vezet.
14. A székelyudvarhelyi Irish Pub számlája, mint étkezési számla:
Az Irish Pub számlát szándékosan meghamisították. Egy székelyudvarhelyi éttermi fogyasztást „élelmiszer” számlára hamisítottak, gondosan ügyelve arra, hogy egy románul nem tudó ellenőrnek ne tűnjön fel a csalás. Ha – az MCSMSZ állítása szerinti – tovább tanuló leányzó étkezését valóban az Irish Pubot üzemeltető cég biztosította volna, miért kellett azt „Tanári találkozóra” elszámolni? Megjegyezzük, hogy az ellenőrzés ettől a cégtől nem talált más számlát.
Sajnos ez csak néhány példa, a jéghegy csúcsa. Az MCSMSZ korábbi vezetése által készített elszámolásokban luxus és magán célú élelmiszerszámlák sokasága, nyilvánvaló számlahamisítás, nyilvántartásban nem szereplő nagy összegű kölcsön visszafizetés és más elszámolási ellentmondások is találhatók. Az MCSMSZ korábbi vezetői a felelősség elől menekülve lemondtak tisztségükről, és az elmúlt hetekben csúsztatásokat, valótlanságokat tartalmazó nyilatkozatokkal és közleményekkel próbálták félrevezetni a közvéleményt. Rágalmaikkal, és valótlan állításaikkal nem csak saját maguknak, az oktatási programot támogató keresztszülőknek és a magyar kormánynak ártanak, hanem a egész csángó ügyet sodorják veszélybe.
Hasonlóan az MCSMSZ-hez, mi sem kívánunk további nyilatkozatháborút folytatni. Sajnálatunkat fejezzük ki azért, hogy az elmúlt két hétben az MCSMSZ volt vezetői a sajtón keresztül próbálták „megbeszélni” közös dolgainkat. Jelen közleményünkkel lezártnak tekintjük az MCSMSZ múltjának elemzését, és a továbbiakban a moldvai magyar oktatás új rendszerének megteremtésére összpontosítunk.
Budapest, 2012. február 14.
Az AMMOA kuratóriuma (Adamikné Kovács Katalin, Antal Gábor, Kéménczi Mária, Mátrai Zoltán, Pécsi L. Dániel)
Horváth Szilárd, az AMMOA kuratóriumának volt tagja és elnöke
Petrás Róbert, az AMMOA alapítója
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) lemondott vezetőségének 2o12. febr. 9.-i közleménye
Tételesen válaszolt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) lemondott vezetősége az őket ért vádakra. Mint írják, utoljára fordulnak a közvéleményhez, a továbbiakban nem kívánnak reagálni semmiféle vádra.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének lemondott vezetői közös közleményben fordulnak utoljára a közvélemény felé. Az utóbbi időben olyan súlyos vádakkal illették eddigi munkásságunkat, hogy kénytelenek vagyunk azokra tényszerűen, tételesen válaszolni.
1. A bennünket ért túlzott üzemanyag fogyasztással kapcsolatos vád: a KIM képviselői 4 autóval osztották az üzemanyagköltséget, a valóságban azonban a 4 MCSMSZ tulajdonában levő autó fölött (2 Dacia, egy Matiz és egy VW kisbusz – ez utóbbi nem MCSMSZ tulajdon, de tartós használatra nálunk van új kora óta) van további 15 autó, amely szerződéses alapon áll az oktatás szolgálatában (Contract de comodat). Ezek általában a tanárok saját tulajdonú autói, amelyek amikor szolgálati ügyben járnak üzemanyag térítésre jogosultak (versenyek, tanári gyűlések, bákói ügyintézés, de helyszínek közti ingázása a tanárnak pl. Klézse-Somoska-Buda – ezek mind-mind benne vannak). A Répás Zsuzsanna, helyettes államtitkár asszony által említett 2010 áprilisában pl. szavalóversenyt bonyolítottunk. Kérjük, hogy vetítsék térképre: a 25 oktatási helyszínről elhozni Frumószára a gyerekeket és tanárokat majd hazaszállítani hány autó kell, ez hány km-t jelent…
Ugyanakkor elismerjük, hogy hiányoztak az üzemanyag számlák mellől a menetlevelek, ezt a vizsgálat után bevezettük és az elmúlt fél évben szigorúan megköveteltük minden elszámolótól.
2. Az AMMOA által visszatartott támogatások kapcsán:
Csak az utolsó esetet hozva fel példaként: 2011 decemberének elején az MCSMSZ nem rendelkezett a december 4-én esedékes tanári bérek kifizetéséhez szükséges összeggel, az AMMOA számláin pedig mintegy 15 millió Ft volt. Kértük, hogy küldjék át, de arról kaptunk értesítést, hogy lekötötték ezeket a pénzeket, nem utalhatnak. Ezt követően december 23-án mégiscsak megérkezett egy célirányos támogatás az AMMOA-tól (44.000 lejt), amelyet a magyarfalusi közösségi ház építésének folytatására szánt egy támogató, de a működési keretet továbbra sem. 2012 január 23-án megérkezett a keresztszülők nyomására a keresztszülők által befizetett támogatásokból 83.000 lej (csak összehasonlításképpen: az egy havi béralap: januárra 84.273 lej volt – járulékokkal együtt), az AMMOA számláján maradt közel 10 millió Ft, amely a magyarországi 1%-okból fakadt. A vita ekkor már hónapok óta azon folyt, hogy ezt az összeget az AMMOA és a KEMCSE saját működésére valamint óriásplakátokra szerették volna felhasználni az AMMOA kurátorai, az MCSMSZ pedig ezt nem tudta elfogadni. Kérjük, hogy az AMMOA hozza nyilvánosságra a számláin levő összegek listáját: működésük során minden hónap elsején mennyi pénz volt lekötve és/vagy folyószámláikon (miközben Moldvában többször elakadt a tanárok bérezése stb.)
3. A gépkocsik irreálisan magas javítási költségei kapcsán:
Kapcsolódó cikkek
szöveg Répás: komoly anomáliák a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége gazdálkodásában
.
szöveg Diószegi: az új alapítvány csak felügyeli, nem bonyolítja a moldvai csángó oktatási programot
.
szöveg Ideiglenes megoldás: a pedagógusszövetség veszi át a csángó oktatási programot
.
szöveg Hegyeli Attila szerint milliókba került a csángószövetség átvilágítása
.
szöveg Lemondott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének teljes vezetősége
Csakis az MCSMSZ tulajdonában levő gépkocsik szervizelését számoltuk el. Elavult, régi gépkocsiparkkal rendelkeztünk, aki járt Moldvában az tudja, hogy a moldvai útviszonyok mellett évi több mint 50.000 km/autó megtételével sajnos a javítási költségek is magasak.
4. A gépkocsik magas autómosási költsége
Az autókkal gyakran szállítunk gyerekeket is. A sáros utakon túl a legnagyobb gondot a kárpit tisztán tartása jelenti, ennek tisztítása a drágább (a gyerekek rosszul viselik az utazást).
5. Olyan számláról nem tudunk, amit elszámoltunk az AMMOA és a Kormány felé is (ellenőrizzük – évente több mint 3000 könyvelési alapakta van).
6. Nem különítjük el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat
Ez valóban igaz, az MCSMSZ-nél az volt a gyakorlat, hogy csak az előkönyvelés szintjéig kezeljük külön a pályázati elszámolásokat, a könyvelésben már együttesen szerepelnek a költségek.
7. Nem érvénytelenítettük a pályázati elszámolásokhoz csatolt bizonylatok eredeti példányát.
Ez is igaz. Oka: korábban úgy tudtuk, hogy nem áll jogunkban egy eredeti könyvelési aktára ráírni semmit (hiszen a számla kereskedőnél, szolgáltatónál maradó példányára ez már nem kerülne rá). Ezt azóta megértettük, hogy nem így van, az ellenőrzés lefolytatása óta érvénytelenítette pénzügyes kollégánk a számlák eredetijét is.
8. Hiányoznak a társadalmi szervezetek működéséhez szükséges belső szabályzatok
a. Romániában minden civil szervezet elsősorban a bíróság által elfogadott Alapszabálya szerint működik, ezzel természetesen az MCSMSZ is rendelkezett, megtekinthető itt.
b. Az MCSMSZ rendelkezett számviteli politikával, ezt azonban az ellenőrök nem tartották megfelelőnek
c. Az MCSMSZ rendelkezett SZMSZ-el (Szervezeti Működési Szabályzat), ezt elavultnak mondták, elismertük, és készítettünk új SZMSZ-t és elkészítettük a további szabályzatokat is (Pénzkezelési szabályzat, Telefon, gépkocsi, lakás használati szabályzat, Csíkszeredai Csángó Bentlakás szabályzata, Leltározási szabályzat). Meg szeretnénk jegyezni, hogy a szabályzatok készítése közben 2011 végén felhívtunk több nagy erdélyi magyar civil szervezetet, hogy mintát kérjünk szmsz-re, pénzkezelési szabályzatra, autó-és telefonhasználati szabályzatra, de nem tudtak segíteni
9. A könyvviteli rendszer áttekinthetetlen.
Ez számunkra értelmezhetetlen, hiszen az MCSMSZ-t 2007 óta az a Debreczeni János könyvelte, aki ezekben az években a Könyvviteli Szakértők és Hites Könyvelők Testülete (CECCAR) Kovászna megyei fiókjának elnöke volt, elismert kiváló szakember. Cenzorunk (ez Romániában a Felügyelő bizottság elnökének a megfelelője) pedig ezekben az években végig Sipos Éva volt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének mérlegképes könyvelője. A cenzori jelentések az évek során nem mutattak ki „súlyos anomáliákat” ahogyan az évek során többszörösen előforduló román pénzügyi, munkaügyi ellenőrzések sem.
10. Hiányzott a vagyonleltár
Az MCSMSZ vagyona 1.650.278,3 lej értékű. A vagyonleltárt megtekinthetik itt (tartalmazza az ingó és ingatlan vagyont egyaránt). A leltár létezett a könyvelésünkben, a leltár kötelező éves (minden decemberben kellene) ellenőrzése hiányzott, amely mulasztást elismertük és azonnal pótoltuk.
Ugyanakkor szeretnénk megjegyezni, hogy nincs olyan vagyontárgya az MCSMSZ-nek, amely ne az oktatást szolgálná elsődlegesen. Ugyanazon vagyontárgyak segítségével valósítottunk meg más programokat is (kulturális, szociális), de alapvetően az oktatást szolgálják/szolgálták.
Az MCSMSZ a következő ingatlanokkal rendelkezik:
1. Külsőrekecseni magyar ház (telek és ház)
2. Lábnyiki magyar ház (telek és ház)
3. Csík falusi magyar ház (telek és ház)
4. Diószegi magyar ház (telek és ház)
5. Lujzikalagori magyar ház (telek és ház)
6. Kosteleki magyar ház (csak a telek az MCSMSZ tulajdona, a rajta levő ház a Szegediek Rotary Clubja Alapítvány birtokában van).
7. Magyarfalusi magyar ház (itt van egy kis ház, amit megvásároltunk, ugyanazon telken pedig építkezni is kezdtünk – a ház és telek is az MCSMSZ tulajdonában van).
Ezekről a közösségi házakról honlapunkon fotókat és leírást is lehet találni itt. Szeretnénk megjegyezni, hogy a fent felsorolt ingatlanok a jelenleg felmondott vezetőség „idejében” születtek az elmúlt 5-6 esztendőben.
A fent felsorolt házak vásárlásához/építéséhez a magyar állam nem járult hozzá, kivételt képez Szili Katalin 1 millió Ft értékű adománya, amelyet a külsőrekecseni házra fordítottunk, illetve a Külügyminisztérium 2 millió Ft adománya, amelyet a magyarfalusi ház (a régi kis ház) felújítására fordítottunk. Ez a két összeg az MCSMSZ vagyonának mintegy 2,7 %-át teszi ki.
11. Zárolta az MCSMSZ számláit a román adóhivatal.
Az MCSMSZ számláit a román adóhivatal 2011 nyarán zárolta, amikor 139.157 lej járulék-befizetési elmaradásunk volt. Az MCSMSZ-nek minden évben volt egy év elején elfogadott költségvetése, a bevételi oldalon azonban azt nem tudtuk betervezni, hogy a kormánytól érkező támogatások súlyos hónapokat késtek, az AMMOA pedig inkább zsarol bennünket a pénz visszatartásával mintsem, hogy segítsen a likviditási gondok orvoslásán.
Ugyanekkor történt az is, hogy az MCSMSZ 3 gépkocsijára (2 Dacia Logan és egy Daewo Matiz) zálogbejegyzés történt, tovább használhattuk a gépkocsikat, de az adósság törlesztéséig nem adhattuk volna el, nem is állt szándékunkban.
Szeretnénk megjegyezni, hogy mindez elsősorban azért fordulhatott elő, mert a késve érkezett támogatások miatt több mint 30 millió Ft adósságot halmoztunk fel. Ebből hozzávetőlegesen 5-6 millió Ft “előre menekülés” is volt, azaz “költségvetési hiány”, ami azt jelenti, hogy a tervezett költségvetésünk bevételi oldala sajnos elmaradt a várakozásainkhoz képest. A kasszánkban természetesen soha sem volt hiány (ezt azért hangsúlyozzuk, mert sokan úgy értelmezték, hogy a 30 millió Ft hiány az kasszahiány volna, erről szó sincs).
Minden évben feszített költségvetést terveztünk, mert úgy ítéltük meg, hogy Csángóföldön az idő nem nekünk dolgozik, nem várhatunk az újabb és újabb helyszínek elindításával és az egyes magyar házak építésével, befejezésével. A késve érkező kormánytámogatás miatt több mint 1 millió Ft büntetőkamatot is be kellett fizetni a román államkasszába. De talán legfőbb bizonyítékunk arra nézve, hogy költségvetésünk egyensúlyban volt az, hogy a 2011-es év zárása 4 millió Ft külső adóssággal történt, mert decemberben beérkezett a kormány támogatása is, melynek futamideje szintén decemberben járt le a korábban megkötött támogatási szerződés értelmében, így sikerült rendezni az adósságok nagy részét. Ha az AMMOA számláján december végén meglevő több mint 10 millió Ft támogatást is átutalták volna, akkor szinte teljesen rendezni lehetett volna nem csak a 4 millió Ft külső tartozást, hanem azt a „belső tartozást” is, amely a Magyarfalusi Magyar Ház építésére szánt célirányos támogatások kapcsán sajnos fennáll 153.362 lej értékben, ezt kénytelenek voltunk működésre átcsoportosítani a fent említett okok miatt, ezért a felelősséget úgyszintén vállaljuk.
A pontos adatok a KIM támogatása kapcsán arra az időre amikor számláinkat a tartozás miatt zárolta a román pénzügy:
A KIM-el szerződést kötöttünk 2011. július 20-án, amely szerződés az MCSMSZ és az oktatás működtetésére szólt április, május, június hónapokra 30 millió Ft értékben. A támogatás pedig számlánkra 2011. augusztus 3-án érkezett be. A késés miatt később módosítani kellett a futamidőt április-augusztusra, hogy elszámolható legyen.
Arra a vádra, hogy az MCSMSZ anyagi gondjait, likviditási problémáit nem jeleztük volna írásban arról tájékoztatjuk Önöket, hogy a KIM helyett a létrejött Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-vel tartottuk intenzíven a kapcsolatot (azt az utasítást követve, hogy a BGA veszi át a működéssel kapcsolatos kérdések rendezését). A BGA akkori, azóta testületileg felmondott vezetősége pl. 2011. január 25-én kapott tőlünk hivatalos levelet (iktatószáma: 5003), de tucatnyi e-mail váltás is volt a 2011-es év költségvetése kapcsán.
Sajnos a fenti késés nem egy egyedi eset mind a jelenlegi, mind a korábbi kormányok bevett szokása volt és nem csak az MCSMSZ kapcsán. Ezekre az időszakokra meg kellett előlegezni valahonnan a működési költségeket (ugyanakkor hibánk, hogy nem képeztünk tartalékot, mert minden forrást az oktatás fejlesztésére szántunk). Magánemberektől kaptunk kamatmentes kölcsönt többször, jelenleg is 4 millió Ft ilyen jellegű tartozása van az MCSMSZ-nek. Elismerjük azt is, hogy az AMMOA – ha késve is – de Horváth Szilárd elnök nyomására 2011 nyarán minden számláin levő elérhető forrást átutalt az MCSMSZ-nek, hogy a román állam felé fennálló tartozást kiegyenlíthessük.
12. A Csoma létrehozása és működése jogtalanul történt. Ki az alapító? Amikor létrejött, élt még a kizárólagosságot biztosító szerződés az MCSMSZ és az AMMOA között a magyarországi adománygyűjtésről?
A CsOMA létrehozására Horváth Szilárd, az AMMOA korábbi elnöke buzdított bennünket (amikor az AMMOA kuratóriuma és közte, mint kuratóriumi elnök közt egyre nőtt a feszültség), azzal érvelve, hogy legyen egy alapítvány, amely tartalékban van, egy alvó entitás. Ezt akkor mi is jónak láttuk, hiszen ezzel lehetett csökkenteni az AMMOA kuratóriumának „zsarolási potenciálját”.
A CsOMA-t a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mintájára hozta létre Solomon Adrián, azaz a Magyarországon bejegyzett Csoma alapítója Solomon Adrián MCSMSZ elnök, ahogyan a Magyarországon bejegyzett DSZFA alapítója Böjte Csaba atya, aki a romániai rendszert is vezeti. Ez nem törvénytelen, hiszen elnökünk a CSOMA kuratóriumában nem vett részt, a CSOMA-hoz befolyt támogatásokból pedig ő személy szerint semmilyen juttatásban nem részesült (csak az általa vezetett MCSMSZ). A Csoma létrejöttekor kizárólagosságot feltételező szerződésünk nem volt az AMMOA-val, ez azt követően jött létre.
13. Nem készült a beruházásokat megalapozó pénzügyi terv
Elismerjük, hogy az ellenőrzés pillanatában nem rendelkeztünk egy átfogó szakemberek által készített kivitelezési tervvel, amely a pontos anyag- és munkadíj árakkal kalkulálva az épület végső bekerülési összegét kiszámította volna. Ezt azért nem készíttettük el az építkezési engedély megszerezéséhez szükséges rendes tervek mellé, mert tudtuk, hogy forráshiány miatt sok évre át fog húzódni az építkezés, addig pedig jelentősen változnak az építkezési anyagok árai, értelmetlennek láttuk megrendelni ezt a drága és hamar elavuló tervet.
14. Székelyudvarhelyi Irish Pub számlája mint étkezési számla
Nem találunk a könyvelésünkben ilyen számlát. Az MCSMSZ alkalmazottai, vezetői nem jártak ezen a helyen soha. Azt azonban sikerült kiderítenünk, hogy ugyanazon cég működtette az Irish Pubot, amely számlázta továbbtanuló diákunk, Pogár Gabriella akkori tanítóképző főiskolás hallgató, jelenlegi magyarfalusi magyartanár étkezési költségeit is.
Megjegyezzük, hogy a továbbiakban nem kívánunk reagálni semmiféle vádra, felvetésre, nem tartjuk helyesnek és célravezetőnek, hogy saját kormányunkkal vitába szálljunk, magyar emberek vagyunk, a nemzeti érdeket nem szeretnénk sérteni. Döntésüket tudomásul vettük és tiszteletben tartjuk, elismerjük, hogy többet, jobban kellett volna kommunikálnunk, nyitottabbak legyünk. A moldvai csángók ügye ezzel a vitával már eddig is súlyosan sérült, ezt a helyzetet tovább rontani semmiképpen se szeretnénk.
MCSMSZ volt vezetői
Legutóbbi hozzászólások