Új alkotmányra és új szövetségre van szükség

A romániai nemzeti közösségeket érintő alkotmánymódosítási javaslatok egy része még a parlamenti különbizottságban elbukott, a testület szűrőjén „átcsúszó” – a közösségi autonómia intézményrendszerére garanciát amúgy sem jelentő – módosításokat pedig az Alkotmánybíróság nyilvánította alkotmányellenesnek. Ezek a fejlemények immár nyilvánvalóvá teszik: az önmagát demokratikus jogállamnak tekintő Románia az egységes és homogén nemzetállamiság eszméjére hivatkozva visszautasít minden olyan jogállami kezdeményezést, amely a nemzeti közösségek tagjait kiemelné a másodrendű állampolgárok sorából és következetesen ellehetetleníti az érdekérvényesítés jogállami eszközeit.

Szomorúan állapítható meg, hogy a kis lépések politikáját követve az erdélyi magyar közösség bukaresti képviselete az utóbbi negyed évszázadban nem tudott áttörést elérni a közösségi érdekérvényesítésben. A titkos, konjunkturális egyezségek módszere, a kijárásos érdekérvényesítési út, a kamarillapolitika ismételten zsákutcának bizonyult, talán egyetlen tartós „eredménye” a politikai képviselet monopolhelyzetének megszilárdulása, de ez – amint látszik – nem elegendő sem az autonómia közjogi kereteinek megteremtéséhez, sem a többség és kisebbség viszonyának normalizálásához.

Gyökeres változásra van tehát szükség. Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek el kell kezdeniük a tényleges és hatékony egyeztetéseket, amelyek végpontja csak a közösség lehető legszélesebb körű támogatását élvező hatékony együttműködés lehet. Ezt a különböző magyar politikai szervezeteket összefogó – nem szervezeti, hanem elvi és cselekvési – egységet kell megteremteni, amely egyrészt demokráciát és egyensúlyt hozna a közösségen belül, másrészt erős, egységes és legitim támogatottságú fellépést eredményezne a román állammal való kapcsolatban.

A közösségünket érintő alkotmánymódosítási javaslatok elvetése pedig azt jelzi: helyzetünk tartós rendezése a jelenlegi alkotmány keretei között nem lehetséges. Új alkotmányra van szükség, ehhez pedig új szövetség kell – a közösség és politikai képviselői, valamint az erdélyi magyar politikai szereplők között egyaránt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt készen áll az egyeztetésre.

Toró T. Tibor,

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>