Lehallgathatatlan okostelefonok – magyar fejlesztés

A barcelonai Mobil Világkongresszus a mobiltechnológia éves csúcsrendezvénye. A 7L51-es stand mellett elhaladva magyar szó üthette meg a fülünket: ez volt a Secfone standja, ahol a világ egyik legkorszerűbb lehallgatás elleni technológiáját demózta a magyar cég. A lehallgathatatlan kommunikációt, biztonságos SMS- és fájlküldést lehetővé tevő Secfone Android operációs rendszert futtató okostelefonokon érhető el. Az eredetileg katonai, állami piacon évek óta jelenlévő és jól ismert megoldás csupán néhány hónapja érhető el polgári felhasználási célokra.
A secfone háromszintű védelmi rendszere együttesen garantálja, hogy a hívásokat nem lehet lehallgatni. Egy egyedi kulcskezelési megoldás védi a kommunikációt a hagyományos feltörések ellen. Egy speciális chip védi a hálózatot biztosító kulcsokat a másolás, illetve lopás ellen. És végül egy kémprogramok elleni algoritmus vigyáz az okostelefonra, hogy a Secfone használata közben ne hallgassák le magát a készüléket.

Snowden óta gombamód szaporodnak a különféle megoldások, melyek valamiféle kódolást kínálnak a mobilbeszélgetések titkosítására. Ezek legtöbbje tisztán szoftveres megoldás, mely a telefon memóriájában tárolja a kódoláshoz szükséges kulcsokat, ahonnan azok lemásolhatóak. A Secfone egy SD-kártyába épített cryptochipben tárolja a kulcsokat, ahonnan azokat nem lehet kiolvasni. Nagyon sok megoldás a hagyományos SSL titkosításon alapszik, melynek a nyilvános kulcs ismeretén alapuló brute force feltörési algoritmusa ismert – számítható annak a valószínűsége, hogy a megoldást mikor törik fel. A Secfone egyedi kulcskezelési megoldásában nincsenek nyilvános kulcsok, nincsenek támpontok a feltöréshez.

A kulcsokat lemásolás, ellopás ellen védő speciális cryptochip egy microSD kártyába van építve, így egy olyan androidos telefon kell hozzá, melynek van microSD csatlakozója. A speciális SD kártya behelyezése után a Secfone szoftvert kell telepítenünk, és a rendszer máris használatra kész. A Secfone logikailag zárt hálózata Internet alapon működik, így használatához internet elérés (mobil vagy Wi-Fi) szükséges. Minden egyes speciális microSD kártyához tartozik egy Secfone telefonszám, ezen a számon hívhatják egymást a Secfone rendszerén beül a felhasználók. A speciális Secfone SD Cryptocard ára 300 euró (95 ezer forint), a rendszer használatának havi előfizetési díja 55 euró (17 ezer forint).

Forrás: erdely.ma/László Ferenc
technet.hu

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>